TRUST
A trust intézménye a kontinentális európai gondolkodás számára elsőre idegennek tűnhet. Az angolszász jogrendszerekben évszázadok óta a vagyontervezés és a generációkon átívelő vagyonmegőrzés egyik fontos eszköze, mely Ausztriában és Közép-Európában azonban kevésbé ismert, ezért gyakran félreértések tárgya. Valójában a trust nem egzotikus konstrukció, hanem nemzetközileg elismert jogi megoldás. Családok, vállalkozók, befektetők és jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek használják vagyonuk védelmére, kezelésére és a következő generációk számára történő átadására.
A Laszlovari-Thoma Private & Family Office célja, hogy ügyfelei számára a hagyományos banki, megfelelőségi és vagyontervezési megoldások mellett olyan nemzetközi lehetőségeket is bemutasson, amelyek a kontinentális Európában kevésbé ismertek, ugyanakkor a világ vezető pénzügyi központjaiban régóta bevett gyakorlatnak számítanak.
Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mi is valójában a trust, milyen célokra használják világszerte, kik számára lehet releváns, valamint azt is, hogy bizonyos élethelyzetekben miért merülhet fel pl. egy hongkongi trust alkalmazása a nemzetközi vagyontervezés eszközeként.
Mi a trust?
A trust nem vállalkozás, nem befektetési alap és nem is klasszikus gazdasági társaság, hanem sokkal inkább egy olyan jogi keretrendszer, amely lehetővé teszi, hogy egy meghatározott vagyontömeg egy előre rögzített célrendszer szerint kerüljön kezelésre és a jövőben meghatározott személyek javát szolgálja. Központi eleme, hogy a vagyon tulajdonlásának, kezelésének és kedvezményezetti hasznosulásának szerepei elkülönülnek egymástól: a létrehozó meghatározza a működés szabályait, kijelöli a kedvezményezetteket, míg a vagyon kezelését egy erre kijelölt vagyonkezelő végzi az alapító okiratban meghatározott elvek szerint.
A trust elsődleges célja nem a befektetési tevékenység, vagy a hozamtermelés, hanem a vagyon hosszú távú megőrzésének, kezelésének és generációkon átívelő továbbadásának biztosítása, mely így éppen ezért a világ számos országában a családi vagyontervezés, az örökléstervezés és a nemzetközi vagyonstruktúrák egyik legismertebb eszközének számít.
Kik számára lehet releváns a trust?
Bár a trustokat gyakran a jelentős vagyonnal rendelkező családokkal azonosítják, alkalmazásuk ennél jóval szélesebb körben elterjedt. Nem kizárólag a kiemelkedően magas vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára jelenthetnek megoldást, hanem olyan élethelyzetekben is szerepet kaphatnak, ahol a vagyon, a család vagy az üzleti érdekeltségek több országot érintenek.
A trust különösen releváns lehet:
• családi vagyon hosszú távú megőrzése esetén;
• öröklési és generációváltási tervezés során;
• vállalkozások vagy üzletrészek jövőbeni átadásának előkészítésekor;
• több országban található vagyonelemek kezelésénél;
• nemzetközi családok vagy külföldön élő családtagok esetében;
• olyan helyzetekben, amikor a vagyon kezelésének és kedvezményezetti hasznosulásának szabályait hosszabb távon kívánják meghatározni.
• olyan nemzetközi élethelyzetekben, ahol a vagyontervezés jogi, adózási és megfelelőségi következményeit több ország szempontjából kell áttekinteni;
A trust minden esetben egyedi célokat szolgál, ezért kialakítása az adott család, vállalkozás vagy vagyonstruktúra sajátosságainak figyelembevételével történik.
Hogyan működik egy trust?

A trust működésének alapja, hogy a vagyon létrehozásával, kezelésével és kedvezményezetti hasznosulásával kapcsolatos szerepkörök elkülönülnek egymástól.
Vagyonrendelő (Settlor)
A trust létrehozója, aki meghatározza annak célját, működési szabályait, valamint kijelöli a kedvezményezetteket. A trustba helyezett vagyon eredetileg a vagyonrendelő tulajdonában áll.
Vagyonkezelő (Trustee)
A trustee feladata a trust vagyonának kezelése és adminisztrációja a trust alapító dokumentumában rögzített szabályok szerint. Tevékenységét a kedvezményezettek érdekeinek figyelembevételével és a vonatkozó jogszabályi keretek között végzi.
Kedvezményezett (Beneficiary)
Az a személy vagy személyek köre, akik a trustból származó előnyökben részesülhetnek. A kedvezményezettek lehetnek családtagok, magánszemélyek vagy bizonyos esetekben akár szervezetek is.
Trust vagyon
A trust részét képezheti készpénz, értékpapír-portfólió, ingatlan, biztosítási konstrukció, vállalkozásban fennálló részesedés vagy egyéb vagyonelem.
A trust működésének lényege, hogy a vagyon kezelésére, megőrzésére és jövőbeni felhasználására vonatkozó szabályok előre meghatározhatók, ezáltal hosszú távú keretet biztosítva a vagyontervezés számára.
A trust lehetséges előnyei
A trust előnyei mindig az adott joghatóságtól, a trust típusától, a vagyon összetételétől, valamint az érintett személyek adóügyi és jogi helyzetétől függnek, ezért nem általános megoldásnak, hanem gondos előzetes vizsgálatot igénylő vagyontervezési eszköznek tekintendő.
Megfelelően kialakított struktúra esetén a trust többek között az alábbi célokat szolgálhatja:
Vagyonmegőrzés és hosszú távú struktúra
A trust keretet adhat arra, hogy egy meghatározott vagyontömeg ne pusztán egyéni tulajdonként, hanem előre rögzített szabályok szerint kezelt családi vagy nemzetközi vagyonként működjön.
Generációkon átívelő tervezés
A trust gyakran alkalmazott eszköz az öröklési és generációváltási tervezésben, különösen akkor, ha a vagyon jövőbeni sorsát nem kizárólag egy végrendeleti rendelkezésre kívánják bízni.
Családi vagyon és kedvezményezettek védelme
A trust lehetővé teheti, hogy a vagyon felhasználásának szabályai, a kedvezményezettek köre és a juttatások feltételei előre meghatározott keretek között kerüljenek rögzítésre.
Nemzetközi vagyontervezés
Különösen releváns lehet olyan családok, vállalkozók és befektetők számára, akik több országban rendelkeznek vagyonnal, üzleti érdekeltséggel, vagy családi kapcsolódással.
Üzleti érdekeltségek és vagyonelemek rendezett kezelése
Bizonyos esetekben a trust alkalmas lehet vállalkozásokban fennálló részesedések, ingatlanok, befektetési portfóliók, biztosítási konstrukciók vagy más vagyonelemek hosszú távú kezelésének strukturálására.
Jogi, adózási és megfelelőségi szempontok összehangolása
Nemzetközi trust struktúra kialakítása előtt minden esetben szükséges az érintett országok jogi, adózási, öröklési és megfelelőségi szabályainak áttekintése. A trust csak akkor töltheti be megfelelően a szerepét, ha a struktúra átlátható, dokumentált és az alkalmazandó szabályokkal összhangban kerül kialakításra.
Trust és kontinentális európai megoldások
A vagyontervezés és a generációkon átívelő vagyonmegőrzés célja világszerte hasonló, azonban az egyes jogrendszerek eltérő eszközöket alkalmaznak e célok elérésére. Míg az angolszász országokban a trust a legismertebb és legelterjedtebb megoldások közé tartozik, addig a kontinentális Európában inkább alapítványi vagy egyéb vagyonkezelési struktúrák terjedtek el.
Ausztriában például a Privatstiftung régóta ismert eszköze a családi vagyontervezésnek, míg más országok saját jogi hagyományaiknak megfelelő konstrukciókat alkalmaznak. A trust ezekkel nem feltétlenül versenyez, hanem egy eltérő jogi szemléletet képvisel, amely bizonyos élethelyzetekben és nemzetközi struktúrák esetén különösen előnyös lehet.
A megfelelő megoldás kiválasztása minden esetben az érintett család, vállalkozás vagy vagyonstruktúra céljainak, földrajzi kitettségének és jogi környezetének figyelembevételével történik.

Hong Kong Trust
Miért vált Hong Kong a trustok egyik vezető nemzetközi központjává?
A trustok számos joghatóság alatt létrehozhatók, azonban a nemzetközi vagyontervezés során a választott jogi környezet kiemelt jelentőséggel bír: a stabil jogrendszer, a fejlett pénzügyi infrastruktúra, a megfelelő szabályozási háttér és a nemzetközi kapcsolatrendszer egyaránt befolyásolhatják egy trust hosszú távú működését.
Hong Kong a világ egyik vezető nemzetközi pénzügyi központja, amely több mint egy évszázada alkalmazza az angolszász trustjog alapelveit. A város a common law hagyományaira épülő jogrendszerrel, fejlett bankrendszerrel és jelentős nemzetközi vagyonkezelési szektorral rendelkezik, ezért napjainkban a trustok egyik legismertebb ázsiai központjának számít.
A nemzetközi vagyonkezelési iparág jelentőségét jól mutatja, hogy Hong Kong a világ vezető határokon átnyúló vagyonkezelési központjai közé tartozik. A legfrissebb nemzetközi iparági elemzések szerint a város napjainkra a világ legnagyobb cross-border wealth booking centre-jévé vált, megelőzve több hagyományos vagyonkezelési központot, köztük Svájcot. Emellett a globális pénzügyi központok rangsorában is évek óta az élmezőnyben szerepel, és Ázsia egyik legfontosabb tőkepiaci, banki és vagyonkezelési központjának számít.
A Hong Kong Trust legfontosabb sajátosságai
A trust alapelvei valamennyi angolszász jogrendszerben hasonlóak, ugyanakkor az egyes joghatóságok között jelentős különbségek lehetnek a szabályozás, a rugalmasság és a gyakorlati alkalmazhatóság tekintetében. Hong Kong az elmúlt évtizedekben a nemzetközi vagyontervezés egyik meghatározó központjává vált, amelyben a trustok kiemelt szerepet töltenek be.
Több mint egy évszázados jogi hagyomány
A hongkongi trustjog az angol common law hagyományaira épül, és több mint száz éve szerves részét képezi a helyi jogrendszernek. A trustok működését jól kialakított jogszabályi környezet és kiterjedt joggyakorlat támogatja, amely hosszú távú kiszámíthatóságot biztosít a struktúrák számára.
Perpetual Trust lehetősége
A hongkongi szabályozás egyik sajátossága, hogy lehetővé teszi úgynevezett perpetual trustok létrehozását. Ez azt jelenti, hogy a trust működése nem feltétlenül korlátozódik előre meghatározott időtartamra, így hosszabb távú, akár több generáción átívelő vagyontervezési célok is megvalósíthatók.
A vagyon elkülönített kezelése
A trust egyik legfontosabb jellemzője, hogy a trustba helyezett vagyonelemek a trust szabályai szerint kerülnek kezelésre. A struktúra célja, hogy a vagyon kezelése, felhasználása és jövőbeni átadása előre meghatározott keretek között történjen, a trust alapító dokumentumában rögzített elvek szerint.
Nemzetközi pénzügyi infrastruktúra
Hong Kong a világ egyik vezető pénzügyi központjaként fejlett banki, vagyonkezelési és fiduciárius szolgáltatási infrastruktúrával rendelkezik. A trustok működését tapasztalt trustee-k, nemzetközi bankok, vagyonkezelők és egyéb szakmai szolgáltatók támogatják, ami hozzájárul a struktúrák hosszú távú működőképességéhez.
Kik számára lehet releváns egy Hong Kong Trust?
A Hong Kong Trust nem univerzális megoldás, és nem minden élethelyzetben ez a legmegfelelőbb struktúra. Bizonyos nemzetközi környezetben azonban olyan előnyöket kínálhat, amelyek miatt érdemes lehet annak alkalmazását szakértői vizsgálat tárgyává tenni.
Különösen releváns lehet:
Nemzetközi vállalkozók számára, akik több országban rendelkeznek üzleti érdekeltségekkel vagy befektetésekkel.
Nemzetközi családok esetében, ahol a családtagok eltérő országokban élnek vagy a családi vagyon több joghatóságot érint.
Jelentősebb befektetési portfólióval rendelkező magánszemélyek számára, akik hosszú távú vagyontervezési megoldásokat keresnek.
Több generációra tervező családok részére, akik a vagyon átadását és kezelését előre meghatározott keretek között kívánják szabályozni.
Ázsiához vagy nemzetközi pénzügyi központokhoz kapcsolódó ügyfelek számára, akik számára Hong Kong pénzügyi, jogi és üzleti környezete önmagában is jelentős szerepet játszik.
Mint minden truststruktúra esetében, a megfelelő megoldás kiválasztása itt is az adott család, vállalkozás vagy vagyonstruktúra céljainak és körülményeinek részletes elemzését igényli.
Hogyan tudunk segíteni?
A Laszlovari-Thoma Private & Family Office nem trustszolgáltatóként vagy vagyonkezelőként működik, hanem ügyfelei számára a nemzetközi vagyontervezési lehetőségek feltérképezésében és a megfelelő szakmai partnerekkel történő kapcsolatfelvételben nyújt támogatást.
Nemzetközi partnerhálózatunkon keresztül segítséget nyújthatunk a különböző truststruktúrák megismerésében, az egyes joghatóságok sajátosságainak áttekintésében, valamint a szükséges jogi, adózási és megfelelőségi szakértők bevonásában.
Minden esetben abból indulunk ki, hogy a megfelelő struktúra kiválasztása nem egy termék kiválasztását jelenti, hanem az adott család, vállalkozás és vagyonstruktúra hosszú távú céljainak megértését.
Fontos tájékoztatás
A trustok jogi, adózási és megfelelőségi megítélése országonként eltérő lehet. A trust létrehozását minden esetben részletes jogi, adózási és szabályozási vizsgálatnak kell megelőznie. A Laszlovari-Thoma Private & Family Office nem nyújt jogi vagy adótanácsadást, és nem jár el trustee-ként. Az oldalon található információk kizárólag általános tájékoztatási célt szolgálnak.

